I. Nagy Lajos

Károly Róbert és Lokietek Erzsébet gyermekeként látta meg a napvilágot 1326-ban. Nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta. Nem trónörökösként született; legidősebb bátyja, Kálmán 1317-ben törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot, ezért a trónra sosem kerülhetett. Két további bátyja, Károly és László még gyermekként meghalt.

Alig múlt négy éves, amikor Visegrádon Zách Felícián a reggeliző királyi családra támadt, a királyt a jobb kezén sértette meg, a királyné jobb kezének négy ujját pedig levágta. Lajos és öccse, András nem sérültek meg, mert nevelőik, Kenecsics Gyula fia Miklós és János nádor fia Miklós harcba szálltak a merénylővel. A királyné al-étekfogó mestere, János szúrta le végül tőrével Zách Felíciánt. Trónörökösnek járó gondos neveltetésben részesült, a jogi, történelmi és politikai ismeretek mellett nevelői, Neszmélyi Miklós és Lackfi Dénes a hittudományba és a hét szabad művészetbe is bevezették. A magyar nyelven kívül franciául, latinul, olaszul és németül beszélt. Bár édesanyja lengyel származású volt, Lajos sosem tanulta meg ezt a nyelvet, amit lengyel királlyá koronázása után az ottani nemesek fel is róttak neki.

Apja halála után, 1342. július 21-én koronázták meg Székesfehérvárott. Tele kincstárat, stabil és jól működő államszervezetet, valamint hozzá hű nemeseket örökölt Károly Róberttől.

Uralkodása alatt a Magyar Királyság európai nagyhatalommá vált, amit csak erősített a tény, hogy fiú örökössel nem rendelkező nagybátyja, III. Kázmér halála után 1370-ben a lengyel korona is rá szállt.
Példaképének tartotta Nagy Sándort és ősét, Szent László magyar királyt is. Egyik edvelt olvasmányának, az Arisztotelésznek tulajdonított Secretum Secretorum címet viselő, 1360 körül készített példányának oldalán is lovagkirályként, fegyverzetben szerepel.

Fegyverkabátja alatt sodronyinget visel, jobb kezében jogar látható. Bal kezében pajzsot fog, melyre sisakot festettek. Igyekezett a lovagkirály eszményének megfelelni; kortársai közül ő volt az egyetlen uralkodó, aki maga vezette seregét. Több alkalommal sérült meg csatában, ezért vele harcoló nemesei meg is rótták, mert olyat tett, „ami nem illik a királyi felséghez”.

Lajos magas stratégiai felkészültséggel rendelkezett. Általában jól meggondolt, kiérlelt haditerv alapján indult útnak, melyet megfelelő felderítés előzött meg. Csapatai összehangolt rendben, egymástól akár több száz kilométerre is mozogtak. Erőit több sereg részre osztotta, amelyeket különböző időkben és területeken vetett be. Törekedett arra is, hogy mindig legyenek készenlétben pihent, jól ellátott tartalék- és segéderői. Szükség esetén képes volt rövid időn belül átcsoportosítani vagy visszavonultatni is csapatait, ezért ha nem is volt esélye a győzelemre, haderejét meg tudta menteni.

Hadseregében a nehézlovasság mellett könnyűlovas íjászokat és számszeríjászokat is alkalmazott, akik között szép számmal szerepeltek külföldi zsoldosok is. A várak és városok ellen nagyobb méretű hajító- és ostromgépeket is felvonultatott, továbbá az elsők között volt, akik tűzfegyvereket, elsősorban ágyúkat használtak.

Velence elleni háborúival sikerült visszahódítania Dalmáciát és megszilárdítania a magyar uralmat Horvátországban. Biztosította uralmát Boszniában is, sőt átmenetileg szerb, román és bolgár területeket is az ellenőrzése alá vont. Öccse, András herceg 1345-ben történt meggyilkolása után a megüresedettnek nyilvánított nápolyi trón elfoglalására is hadjáratot indított. 1348-ban vonult be a városba, trónra is lépett, ám a nagy távolságok miatt uralmát nem tudta megszilárdítani. A Szentszék közvetítésével békét kötött egykori sógornőjével, Johannával és kivonta csapatait Itáliából.
Visegrád és Buda mellett az általa jelentősen átépített diósgyőri várban is szívesen tartózkodott. 1370-ben itt ünnepelte meg magyar területen lengyel királlyá koronázását, 1381-ben pedig Diósgyőrben ratifikálták a Velencei Köztársasággal zajlott háború lezárását jelentő turini (torinoi) békét.

1358-ban az ő megrendelésére kezdte el ismeretlen szerző (talán Kálti Márk) a Képes Krónika megírását, mely Károly Róbert uralkodásáig tárgyalja a magyar történelmet. Küküllei János kanonok és a Névtelen Minorita ránk maradt feljegyzései is számos értékes adatot tartalmaznak erről a korszakról.

Két ízben kötött házasságot. Első felesége Károly morva őrgróf (a későbbi IV. Károly német-római császár) lánya, Margit volt. A magyar udvarban nevelkedő menyasszonnyal 1345-ben tartották menyegzőjüket. Házasságukból nem született gyermek, Margit 1349-ben pestisben hunyt el. 1353-ban vette el második feleségét, Kotromanić István bosnyák bán Erzsébet nevű lányát. A házasságkötéshez szükség volt a pápai felmentésre, mert anyai ágon negyedfokú rokonságban álltak egymással. A frigyet hamarabb megkötötték, mint ahogyan az engedély megérkezett a királyhoz. A gyorsaság oka a pápai rendelkezés alapján talán egy születendő gyermek lehetett – bár erről az utódról nem szólnak feljegyzések.
Fiúörökössel nem áldotta meg a sors. 1370-ben született Katalin nevű lánya, aki gyermekként hunyt el. Őt követte 1371-ben Mária, majd 1374-ben Hedvig. 1382. szeptember 11-én hunyt el lepraszerű betegségben.

Halálát követően Mária Magyarország királynője lett, Hedvig pedig a lengyel trónt örökölte meg.

Felhasznált irodalom:
Bárány Attila: Nagy Lajos hadserege és hadszervezete. In: Világtörténet (2023) 2:1-46.
Bartha Annamária: Károly Róbert és Nagy Lajos egészsége és betegségei. In:
Műhelyszemináriumi Dolgozatok I. Szeged, 2013. 7-36.
Szende László: „Fiúutód vigasza nélkül…” – I. (Nagy) Lajos király és családja In:
https://ujkor.hu/content/fiuutod-vigasza-nelkul-nagy-lajos-kiraly-es-csaladja